Zalakaros
Search
Kerékpár bérlés a Tourinform irodában
West-Balaton Kártya
Zalakaros
Zalakaros
Zalakaros
Nyitólap > Hírek > Elfolyó vízből termáltó
2013. február 20. 19:36

Elfolyó vízből termáltó

Aláírták a Városházán azt a támogatási szerződést, mely hivatalosan is zöld utat ad az új városközpont kialakítását is lehetővé tevő termáltó és ökopark projekt indításának.
Elfolyó vízből termáltó

A több mint 380 millió forintos beruházásra lehetőséget adó szerződést Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Novák Ferenc polgármester látta el kézjegyével.
A szerződéskötés kapcsán tartott sajtótájékoztatón Breznovits István kiemelte: a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzetnek a gazdaságfejlesztés területén központi szerep jut, ennek köszönhető, hogy a viszonylag kis lélekszámú (ám annál fontosabb szereppel bíró) települések között 2,6 milliárd forintot osztottak szét. A turisztikai attrakciófejlesztést célzó pályázati kiírásokra 25 pályázat érkezett be, ebből 11-et bíráltak el kedvezően. Az önerőkkel együtt így ebben a körzetben több mint négymilliárd forintos fejlesztés indulhat, mellyel a turisztikai szolgáltatás színvonalának és a vendégéjszakák számának növelése válik lehetővé.
Novák Ferenc polgármester elmondta: a termáltó és ökopark fejlesztéshez Zalakaros 280 millió forintos támogatást kapott, a hiányzó, 100 millió forintot teljes mértékben saját forrásból finanszírozza az önkormányzat. A termáltó kialakítása során annak vizét az elfolyó termálvíz felhasználásával biztosítják, bemutatják egyben a város és környezetének természeti értékeit is. A tervek szerint egy sétány indul a Dísz térről az újonnan létesülő, a gyógyfürdőhöz is csatlakozó tóig, amely teljesen  körüljárható lesz.
A tervek szerint az új attrakció jövő tavaszra készül el.

 

Karosi Krónika


Magyar Bor napja
Magyar Bor napja
A Koccintás 2015-ben a Magyar Bor Napja kiemelt eseménye. Idén minden csatlakozó településsel arra szeretnénk vállalkozni, hogy az egy időben egyszerre koccintók számának rekordját felállítsuk. Célunk, hogy egy időben, az összes borvidéken, minél több település részvételével, legalább 100.000 ember koccintson
Hírlevél
Hirdetés Zalakaros
Reklám
Reklám
Hirdetés Zalakaros